| | ...akkoriban
irigylésre méltó volt az a pár, akik esküvő után nem csak a fényképeket mutogathatták
büszkén, hanem családostól körbekucorogták a színes tévét, és nekiláttak a nemritkán
4-5 órás kazettaözön "elfogyasztásának". A második óra után és Béla
bácsi negyvenkettedik azonos poénját követően már bele-beletekergettek a kazettákba,
keresve az érdekesebb, vidámabb pillanatokat. A ronggyá csévélt szalagok fölött
pedig eljárt az idő. Ma már egy kicsit más... nos, találóan szólva:
a leányzó fekvése.
Gyakran
feltett kérdések az esküvői videofilmekről Miért
érdemes profi videográfust vagy videostábot felkérni? Többnyire
esküvők, jelentősebb családi vagy céges események, évfordulók megörökítésére kérnek
fel bennünket. A résztvevők, főszereplők számára ezek megismételhetetlen
alkalmak, amelyeket évekkel később (távoli rokonok látogatásakor, vagy reprezentációs
céllal) is szívesen és büszkén idéznek fel - szóban és képben egyaránt.
Itt nem csupán a rögzítés, hanem az esztétikus tálalás is nagyon lényeges, hiszen
főleg attól marad élvezhető és újranézhető egy-egy nevesebb esemény. A
vendég számára sem mindegy, hogy szórakozni vagy dolgozni hivatott, ráadásul nemigen
várható el egy hobbivideóstól több órányi kazettatartalék, esetleg speciális optikával,
kamerával felszerelkezve érkezzen rokonai, barátai esküvőjére.Milyen
kamerát vagy kamerákat használnak?
A kiválasztott csomagtól függően DV vagy HDV,
a tévéstábok által is alkalmazott kamerákkal forgatunk. Minden esetben
korszerű, digitális, professzionális videokamera rögzíti az eredeti
képanyagot, 3CCD-s jelfelvételi rendszerrel. Ez a rövidítés
annyit tesz: mindhárom színnek (vörös, zöld, kék) saját érzékelő
chipje van. Ez - fényviszonyoktól függően - kristálytiszta, gazdag
színvilágú képet, gyakorlatilag broadcast (televízión sugárzott)
minőséget biztosít. A hang természetesen 16 bites sztereó,
CD-minőségű.

Mi
a helyzet a hangulatvilágításnál? Félhomályban
vagy alig pislákoló gyertyafénynél még ezeknek
a kameráknak is meggyúlik a bajuk a zajmentes, tiszta képalkotással.
Érdemes meggondolni, hogy a lakodalmuk mindenképpen sötétben botorkálós és így
rögzíthetetlen legyen-e? A kamera fejlámpájának éles fehér fénye pedig nem igazán
a hangulatmegóvás legjobb eszköze. Mit
vesznek fel általában? Nem csupán a lényeget, annál
sokkal többet. A ceremóniákat dokumentarista jellegel végig, időnként nézőszög-váltással
(főleg egykamerás felvétel esetén). A lakodalom főbb mozzanatait, valamint a mulatós
részek nagyját, hiszen nem lehet kiszámítani, miféle látványosság történik
a következő pillanatban. Ezért egy átlagos eksüvőn 4-5-6 óra nyersanyagból kell
majd kiválasztanunk a legjobb egy-másfél órányi kép- és hanganyagot. Ebbe beleértendő
a köztes időszakokban felvett képek sora is (pl. vendégek érkezése, autós vonulás,
forgatás a fotózáson, vacsorafogyasztás diszkrét érzékeltetése). Inkább legyen
meg a nyersanyagon sok felesleges dolog, mintsem egy jó vágóképről lemaradjunk!
(Persze a videós is csak ember, így üresjáratban vagy azonos téma folyamatos ismétlődése
idején, esetleg a mosdóba menet a kamerát kikapcsolja.) Vőfélyes
lakodalmunk lesz, számít ez valamit a videó szempontjából? Hogyne,
rengeteget! Egyrészt egy jó vőfély fergeteges hangulatúvá tudja nemesíteni a nap
bármely percét - és mindig szól jó előre a videósnak, ha tervez valamit. Másrészt
viszont ez az ő részéről sok szerepléssel jár, és ha valóban szórakoztató,
akkor azt illik is benne hagyni a filmben. Tehát vőfélyes lagzihoz mindenképpen
a hosszabb időre szóló csomagokat ajánljuk, illetve ezeket így is vállaljuk
el. Ilyenek lehetnek a KLASSZIKUS DÍNOMDÁNOM vagy a PRÉMIUM LILIOM és PRÉMIUM
ORCHIDEA csomagok, ez utóbbiak további előnye, hogy a ceremóniákat két operatőr
rögzíti, végig. Minek
két kamera? Az az egy is zavar néha! Tudjuk, hogy életük
egyik legbensőségesebb napjára készülnek, éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy
megosszuk Önökkel tapasztalatainkat. Egy operatőr, legyen bármilyen szemfüles
is, képtelen egyszerre két dolgot mutatni. A ceremóniákon és az azt megelőző-követő
eseményeken (vendégek érkezése, gratulációk) viszont sok dolog történik egy
időben, párhuzamosan. És ezek mindegyike fontos. Mi több, elegáns ha egy adott
történést több szemszögből is meg tudunk mutatni. Ezért alakítottuk ki a PRÉMIUM
csomagokat, ahol a lényegi rész idején két operatőr folyamatosan dolgozik.
Akadnak olyanok, akik kétkamerás felvétellel ugyan, de szinte csak felváltva ügyködnek
- nálunk ezzel szemben folyamatosan forog mindkét kamera és bővében fel is használjuk
mindkét képsávot. Talán Önök is átértékelik, és ráéreznek arra, hogy a
részben kétkamerás PRÉMIUM csomagok nem kerülnek annyival többe, mint amennyi
értéket hozzá tudnak adni a Nagy Nap megörökítéséhez. A Nagy Napéhoz, amire
hónapokon keresztül, nem elhanyagolható anyagiakat mozgosítva készülnek. 
Mire
jó ez a HDV? A HD (High Definiton) televíziózás immár
a nagyon közeli jövő technikája. Ha jobban belegondolunk, a világ rohan
előre, a technika hihetetlen fejlődést produkál - mi mégis, közel ötven éve ugyanazon
az elven működő tévéadásokat és az ehhez igazított filmkorongokat nézzük. Erre
kínál remek alternatívát a HD kép, amely a most megszokott kép ötszöröse!
Lehetőség van valamennyi csomag esetében, némi felár megfizetése mellett (amely
többek között a HDV-re optimalizált nyersanyag többletköltsége) valóban a jövőre
gondolva dönteni és ezt a Nagy Napot 10-15 év múlva is a majd akkor mindennapi,
tűéles, nagyfelbontású készülékeken is megnézni.* 
Az
ábrán látható a jelenlegi (jobbra, kicsiben) és a jövőbeni televíziós kép nagysága.
*A HD és HDTV ready televíziók mellett a következő
1-2 évben (2011-2012 körül) várható a HD felbontású filmeket lejátszani
képes eszközök (asztali Blu-Ray lejátszók) elterjedése.
Szükségesek
a részünkről valamiféle előkészületek? Szívesen veszem,
ha az esemény előtt pár héttel személyesen találkozunk. Kíváncsi vagyok
az érintettek habitusára, ízlésére, személyiségére - már amennyi egy-két rövid
beszélgetés alatt leszűrhető. Teszem mindezt annak érdekében, hogy egyéniségüket,
stílusukat leginkább tükröző alkotást készíthessek. Az előkészítés folyamatából
természetesen nem hiányozhat a helyszínek (házasságkötő terem, templom, étterem,
bálterem) előzetes bejárása, és a filmben illusztrációként, hangulatteremtő elemként
felhasználásra kerülő zenei stílus közös kiválasztása sem. 
Mikor
kell átadni a gyerekkori képeket vagy a zenelistát? Az
esküvő napján, vagy legfeljebb rákövetkező héten. Az utómunka olyan ugyanis, mintha
főzőcskéznénk. Minden összetevőnek ott kell lennie kéznél, hogy felszabadult,
kreatív munkát végezhessünk, ráadásul nem csupán Önök, hanem a következő munkák
miatt is fontos a határidők betartása. És
még mit kell csinálnunk az esküvő napján? Semmi különöset,
illetve dehogynem! Hiszen éppen a Nagy Napot élik, villogó vakuk és rokonok,
barátok érdeklődő tekintetének kereszttüzében! Mégis, önmaguk mosolygós, vidám
és boldog arcát látnák majd a legszívesebben pár hét aztán majd pár év
múlva. Mi mindent megteszünk, hogy elfeledtessük a szinte folyamatosan forgó kamerát,
így aztán nincs más teendőjük, mint legyenek önmaguk és élvezzék a megismételhetetlent! Miért
több hét az utómunka? Az összeállított anyag többszöri
- tartalmi, dramaturgiai és technikai - ellenőrzés után kerül végleges
kiírásra, napjaink igényeit szem előtt tartva. Nálunk úgy mondják, egy perc vágott
film mindent összevetve legalább egy óra stúdiómunka. Mivel nem szeretnénk kevesebbet
adni, mint egy nagy mozifilm vágási felfogásának eredményét és a kreatív
vágórendszer előnyeit, ezért könnyen belátható, hogy csak a minőség rovására
lenne lehetséges hamarabbi gyártyani valamit. Ne feledjük azt sem, hogy ez kreatív
elfoglaltság, tehát az sem kizárt, hogy elnézegetjük a nyersanyagot egy napig,
mire megjön az ötlet, az ihlet és beindulnak az agytekervényeink. Nem
lehet hamarabb megkapni a filmet? Bizonyára van olyan
fontos ez a film az Önök életében, hogy érdemes legyen rá néhány hetet,
vagy akár egy-másfél hónapot várni (választott csomagtól függően). Nem szívesen
adnánk a nevünket egy ipari színvonalú vágott anyaghoz. Mi valahogy így látjuk
az idő kérdését: Önök évek óta ismerik egymást, és 5-10-20 év múlva is
bele-belenéznek majd ebbe az esküvői filmbe. A kettő között eltörpül és
idővel jelentőségét is veszti a várakozás, legyen az bármily türelmetlen is. 
A
vágás hogy és hol készül?
Stúdiógépeink több mint 2 terabájt (2.000 GB) háttértárral
rendelkeznek, így több esküvő teljes nyersanyagát is képesek vagyunk
tárolni az átadásig. (Egy óra forgatott nyersanyag kb. 13 GB). Az
utómunkálatok számítógépes stúdiógépen, profi, nonlineáris
utómunka-rendszerrel készülnek (Avid Liquid). A DVD-authoring és
a DVD-R lemez égetése megbízható kompatibilitást nyújtó DVD-egységgel
zajlik, közvetlen a nyersanyagról, jelveszteség nélkül. A
borító- és lemeznyomtatást is nyomdatechnikai eljáráshoz hasonló
(CMYK, négyszínes) módon valósítjuk meg.
Mit
kezdjek egyetlen DVD-vel, amikor több volt a csomag árában? Természetesen
azon is érkeznek, hamarosan. Előtte azonban minden elkészült filmből egy példányt
(ún. mesterpéldány) átadunk jóváhagyásra. Senkitől nem várjuk el, hogy
filmesztétaként vagy technikai szakemberként értékelje a művet, de az nagyon fontos,
hogy az összeállított anyag olyan legyen, mint amilyennek Önök megálmodták, vagy
amilyen a Nagy Nap az Önök emlékeiben. Ezt a lemezt nézzék meg minél hamarabb,
hiszen ez az alkalom, amikor Önök, mint a nagy rendezők, a végső útjukra
bocsátják közös gyermekünket. Így tehát, ha pl. az előzetesen megbeszéltek ellenére
valamely jelenetet oda nem illőnek éreznek, akkor annak a kivágására ekkor még
van lehetőség. A kért módosításokat írják össze, küldjék meg egy emailben (a számlálón
kiírt idővel és a képen látható cselekménnyel, hogy biztosan beazonosítható legyen),
mi pedig ezeket is megvalósítjuk. Legközelebb ugyanis a már legyártott
mennyiséggel kopogtatunk Önöknél! Mennyire
nyúlhatunk bele a kész anyagba? Induljunk ki abból a
feltételezésből, hogy a mesterpéldány a mi együttműködésünknek köszönhetően
született. Tehát előzetesen beszéltünk a zenékről, a vágás stílusáról, időben
és hiánytalanul megkaptunk minden alapvetően fontos információt és anyagot
(zeneszámok, képek, diavetítés, ha volt, stb.). Innentől kezdve a technikai és
esztétikai tudásunk, művészi vénánk kiteljesedése, hogy alkothatunk. Az így elkészült
film a legtöbb esetben szinte telitalálat. Ezért fordul elő, hogy 2-3 apróbb
módosításnál ritkán megyünk messzebb. Mi
történik, ha nem tudom elképzelni, milyen zene legyen a filmemhez? Önök
megismerkedtek korábbi anyagaink és személyes találkozásunk során velünk, amelyből
leszűrtek valamiféle véleményt. Nos, ha ez alapján minket választanak, az már
önmagában a bizalom jele. Csapatunk lelkiismeretesen fog neki a feladatnak,
akkor is, ha Önök nem kívánnak vagy nem tudnak előzetes instrukciókat adni. Ez
esetben egyfajta hallgatólagos megállapodás születik, és mi úgy vesszük,
hogy ránk bízták a film összeállítását. Engedjék meg nekünk több hét alkotói munka
után, hogy bízzunk a film sikerében és talán ez az egyetlen eset, amikor (az indokolt
mozzanatokat kivéve) kevéssé érezzük etikusnak az Önök részéről a bírálatokat
- főleg, ha azok olyan dolgokra vonatkoznak, amelyek előzetes megbeszélése során
nem kívántak állást foglalni. 
A
nyersanyagot nem is nézhetjük meg? Dehogynem, akár
ezerszer is, hiszen a teljes vágatlan forgatott anyagot kiírjuk annyi DVD-re,
amennyin csak elfér. Azért arra érdemes felkészülni, hogy egy átlagos esküvőn
4-5-6 órányi szalag, tehát 2-3 DVD korong minden gond nélkül megtelik. Esküvői
filmből az egyik kutya, a másik eb. Vagy nem? Miért,
az Önök esküvője igen? Nem kenyerünk panelekből építkezni. Annyifélék vagyunk,
mi emberek - Önök is, akikről ez a film szól majd! Felfogásunk szerint minden
esküvőben és filmben meg lehet találni azt az fonalat, amire mind a képi világot,
mind az azt kiegészítő zenéket, effektusokat, poénokat egyedi módon fel
lehet építeni. Ennek eredménye lesz a meggyőző, "ez tényleg rólunk szól" érzés. Láttuk
egy barátunk esküvői filmjét, tényleg szórakoztató lett. Ám azt is hallottuk,
hogy késve adták át az anyagot. Ez gyakori-e és vajon hogy fordulhat elő? Nyílt
kérdés, őszinte válasszal honoráljuk. Mivel stúdiógépeinken folyamatos
a munka, ezért minden eseménynek van egy saját, előre tervezett időkerete - az
a néhány hét, amelyre az utómunkát vállaljuk. Ha bármi fennakadás történik
ebben a gépezetben, azzal a későbbi munkák ütemezését is jó eséllyel módosítani
vagyunk kénytelenek. Ilyen lehet, ha késve kapjuk meg a képeket, zenéket, vagy
ha az átadott mesterpéldányra napokig, hetekig nem jön válasz, merthogy erre is
volt példa nem egyszer. A nyersanyagok ugyanis mindaddig a tárhelyek foglalják,
amíg a teljes átadás meg nem történik. Ez pedig a később következő, vétlen ügyfeleknek
készített filmjeink szerződésszerű átadását veszélyeztetheti. | |  |